A ráfizetések.
Ezek minden esetben egy többlet miatt keletkeznek. Vagy mert nem vette figyelembe vagy mert nem volt látható vagy egy olyan jellegű menetközbeni változtatás eredménye, melynek hosszan tartó hatása van. Más esetekben viszont igenis kihagyások miatt van. Ilyenkor megy a vita, hogy kinek a sara. Valóban sok olyan munkásvállalkozó működik, akik sok részletet, sok jelentős részletet hagynak ki. Okai vannak. Az okok között ott szerepel a trehányság, a nemtörődömség a beleszarás a “jóvan a” mondatok a “nem látszik, szard le, a túl precízkeded” stb. Ez az egyik része. A másik, hogy nem megy bele abba a pénzbe, nem férnek bele hiába is hajtanak, hiába is nyomják jól a melót. (szeretném megjegyezni, hogy jó lenne megszokni, bevezetni a mérnöki felügyelet melletti kivitelezéseket). Ha minden vagy a legtöbb eshetőséget számításba véve adnának árajánlatot a vállalkozások akkor ezek a problematikák nem jelentkeznének csak igen kis mértékben. Természetes, hogy a műszaki tartalmú, helyszínen felmerült vagy kialakult helyzetek megoldásait a szakember oldja fel. Mindezt úgy kell megtennie, hogy a későbbiek során ne maradjanak hiányosságok s ne legyenek ráfizetések. A mai világunkban már talán egyre kevesebb rafkós megrendelő van mint a 90′-es években. A megfigyeléseim szerint jellemzően jóhiszemű fizetőképes és kedves emberek a megrendelők. Mostanában már nem természetes a megrendelői oldalról a hozzáértés. Ők másban teljesítenek jól, ők másban sikeresek, máshoz értenek! Sajnos mindkét oldalnak megvannak a multban szerzett rossz hirneveik és sokakban megszülettek a jogos ellenérzések is. Ám ettől függetlenül ezek az emberi kapcsolatok erőteljesen változnak. Véleményem szerint a közelítést egy jó hozzáállású tervezői munka (kiviteli tervek) és egy jó, kommunikatív felügyelői munkaegyüttes lenne képes össze fésülni. Hiszen azokat a sarkalatos részeket részleteket, melyek a majdani ráfizatéseket megszülik, ki lehetne küszöbölni. Itt meg kell jegyeznem a szakmai gőg fogalmát miszerint “én tudom a dolgomat, én fölöttem ne álljon senki, ne figyeljen engem”. Én arra gondolok, hogy több szem többet lát! Ha és amennyiben megvalósítóként én vagy más megvalósító társam a jót kívánja létrehozni, akkor ez nemhogy rossz hanem hogy jó. A papírravetés sem egyszerű ha tekintetbe veszem a mostsni ügyfelek igényeit. A papírravető sem tökéletes sőtt ő is egy szakmunkás! Ilyenformán ő is megannyi hibát ejt, megannyi hiányt hagy maga munkája után. Naponta találkozom vele. Ennek ellenére is magaslóról beszélnek, viselkednek a megvalósítókkal. Ezen a ponton szeretném kinyílvánítani abbéli meglátásom, hogy nem a papírravetőkkel van a baj, hanem a viselkedésük indokolatlanul lekezelő! Én olyan jellegű együttműködésre gondolok melyben képesek ezen szakemberek egy megadott cél érdekében egyirányba fordulni. Tény, hogy a mai világban egyik a másika nélkül nem képes megfelelően jól érvényesülni. Ezt úgy értem, hogy az a rendszer, mely kialakult vagy kialakíttatott megkíványja az együttműködést. A ráfizetések egy jelentős része amelyek nem hanyagság okán születnek, olyan jellegű hiányosságból fakadnak, amik az összehangolatlanság nevet viselik. Ennek egyik fele a papírforma és valóság közötti szakadék, a másik fele pedig a megvalósítások szakaszai között van. Vagyis, hogy hogyan lesz az út a paírtól a tárgyig, illetve a tárgyiasulást adó szakaszok, szakaszkák közötti kapcsolódások miként illeszkednek majd egymáshoz. Egyáltalán képesek-e illeszkedni egymáshoz. Ezek egyenként is és egységként is munkaszakaszokból tevődnek össze s ezek összeállítása behangolása egy adott munkafolyamatra, megvalósításra nem történik meg vagy rosszul történik meg. “Én jól végeztem el a feladatomat, én jól rajzoltam le, én jól állítottam be stb.”. Az ilyen mondatok még akkor is lehetnek hibásak ha bizonyíthatóan, ténylegesen jól vannak megcsinálva azok a bizonyos feladatok. A hibák és ezzel együtt a ráfizetések még jelen vannak és megszületnek. Hiábavalóság egy-egy részfeladat szabályos teljesítése ha az összképbe nem jól illeszthető be. Egy nagyzenekarban hiába vannak igen jó zenészek és hiába játszanak nagyon jól, ha ezzel megbonják a zenekar összhangzását. A hallgató csak egy rosszul hangolt katyvaszt fog hallgatni! Hiányzik a karmester! Ennek következményei vannak! Ezek a ráfizetések. A becsapott fél vagy, aki becsapva érzi magát az fog ráfizetni. Természetesen senki nem akar ráfizetni, sőt, az egyik fél olcsón akarja a másik meg drágán akarja. Mindeki igyekszik szabadulni tőle, vitatkozások, érvelgetések, bizonyítgatások eszközeivel, esetenként sárdobálással vagy ha így nem megy, a jól bevált, megszokott, emberhez nem méltó átverésekkel. A vége, hogy valaki sírni fog. Pedig a megoldás nagyon is kézenfekvő. Karmester kell! No de ki legyen az? Itt szeretnék visszatérni a megrendelői jogkörre, miszerint neki joga van. Azaz ő megmodhatja a pénzéért. Igen, de felelőse nem marad, hiszen olyan esetben ő már egyből nem ért hozzá! A megvalósító ugyan ért hozzá és emiatt megmondhatja, de a professzionalizált világunkban már egyáltalán nem lát át az illeszkedő szakma részeibe, részleteibe. Ha mégis megteszi felelőse nem marad. Akinek ez tanultja és tudója is és felelőse is maradna az viszont nem kap megbízatást erre, a megrendelői oldalról. Bezárult a kőr. Hiszen innen indultunk. Azaz a megrendelőnek joga van úgy dönteni, hogy nem rendeli meg az összehangolt munkavégzés eredményeként megkapható, jó ár-érték arányú terméket, hiszen ő csak szembesülni nem kíván a következményeivel. És indul a daráló, beindul a lehúzás, az átverések sorozata, az arcátlan alkudozás, jönnek ” a nem az én dolgom, a nem az én szakmám, a nem értek hozzá stb.” mondatok. Megindul a vetekedés s a menekülés a ráfizetés elöl.
Nem tudhattam előre.
Igen. Szóval az elején dől el. A hibavalóság tulajdonosának keresése, hiába, hiszen nem valaki a hibás, hanem valaminek a hiánya. Egy másik helyzet vázlata. Érdekességként figyeltem meg a következőt. A szabályosságoktól való mentesség előnyös és hátrányos helyzetét. Sok esetben találkozom vele és az ellenőrzésekkel is, olyan szabálytalanságokkal, melyek nem feltétlenül okoznak műszaki hiányosságot vagy hibának lennének mondhatók. Mégiscsak nem szabályosak. Megfigyeltem, hogy az egyik része ennek a szokásnak a nemtudás és beleszarás kettőse. Vagy egyik vagy masik az eredője. Alapvetően erre szokás visszavezetni. Teszem hozzá az esetek jó arányú hányadában jogosan. Azonban megfigyeltem egy másik egyreinkább növekvésben levő jelenséget amikoris nem az elöbb említett helyzet áll fent. Ugyanis a szabályosságok, melyeknek az a hivatásuk, hogy megadják a kívánt minőséget a tartósságban és kinézetben egyaránt, nem jutnak érvényhez. Az egyik nevezett bűnöse a nem kívánt hosszútáv. Vagyis nem kell annak olyan sokáig tartania. Nem élek én már annyit. Minek az, hiszen, aki utánam jön az úgyis lerombolja. Egyszerűen szólva rövid távra vagy nagyon rövid távra kell csak megcsinálni s érv nem fog rajta. A másik bűnös szintén ehhez köthető, de ez nem a kiviteli minőségben mutatkozik meg hanem a szabálytalanságban. Aminek van, vagy lehet minőségi kivetülése is. Ez pedig az anyagmennyiség! Elég abból kevebb is. Itt kell közbeszúrnom, hogy ennek megvan az az oldala, amikor nem a megrendelői oldalról jelentkezik az erre való igény. (“Eddig még nem vót vele baj, jó szok lenni, stb”)A megrendelői oldalról jelentkező ilyen jellegű igény eképp néz ki. Megkapja az árat, mely eredendően a munkabecsület, a garancia, a tartósság jegyében születik. Ez tartalmazza a szabályosság minden tekintetét. De sokalja. Sokalja és görcsösen keresi az olcsóbbat, még akkor is ezt teszi, mikor bőven van rá pénze. Jön a kérdés: nem lehetne valahogyan olcsóbb? Hogy a viharba ne lehetne! Kihagyjuk ezt onnan, egy kicsit innen, jó lesz oda más is, megbírja az aztat, elég az oda, majd nem kell nézegetni. S megndulnak ezekkel a mondatokkal ama lejtőn, aminek vége a szégyenletesen szar termék. No de miért? Mert nem tudja azt mondani, hogy ezt nem vallalom el, mert kell a pénz stb. Megint indul a gagyizás és indulnak a “tartsd meg fiam a kéményt, míg felveszem a pénzt” munkák. És bizony valaki ráfizet, valaki benyeli azt a bizonyos szervet! Ha kijön az ellenőr, akkor az ügyfél ugyebár nem hibás, mivel ő nem ért hozzá, de egyébként meg az ő pénztálcájának egészségéért történt úgy. A melósvállalkozó meg ráfizet vagy ha meg nem jön ki senki és esetenként szart kap a megrendelő, ebben az esetben meg ő fizet rá. Lehetne eröltetni a felek érdekeinek elfogadtatását, de hiábavalóság lenne, mivel alapvetően ellenérdekeltségben vannak vagy legalábbis értetlenségben egymással szemben. Mi tehát a lehető megoldás, mi lehetne az, mi világossá teszi a felek számára járható utat? Rámutatni az igények mögötti valóságra a következményekkel együtt s ha mégis ez kell, vállalni kell érte a felelőséget. Másik oldalról nem kilopni az anyagot, felvállalni a nem megcsinálást vagy köztes, felelős, szakmaiságot és szabályosságot is megfogalmazó elképzeléseket kigondolni. Erre kifejezetten a felsőszakemberek alkalmassak, hiszen ők azok, akik ezt tanulták éveken át. Az ötleteléseik és szakmaiságuk nyomán alakulhatnak ki azok, a gazdaságos megoldások, ahol kellő mértékű anyaghasználat találkozik szabályossággal és mindezt felelősen.
