Fekete kutya

- Mi a kutya? A kutya az ebfélék családjának kiemelkedő tagja. Az ebek változatos világában, egy olyan különleges tulajdonságú lény, mely tanítás nélkül is, csak úgy magától, kutyává alakul. A kutyaságnak állati képviselője és hasznos tagja.
- Mit csinál a kutya? Hát kutyul! Eszik, iszik, alszik és kutat. Nem csakhogy kutat, hanem talál is. Bizony olyan nagy erővel kutat, olyan nagyszerűen teszi, hogy megtetszett az emberek fiainak is és nekik is szolgál. Szolgaságát akarattal, törekvéssel itatja át, tanulással élesíti elméjét és méltósággal, szényletesség nélkül hajtja végre.
- És mit tesz egy fekete kutya? Rejtezik a setétben, elbújik az árnyékban és onnan figyel. Mit figyel egy fekete kutya? Attól függ, van-e gazdája. A kutya vagy más nevén az eb, egy szolgálló állat. Az eb a világ leghűségesebb barátja, a hűség mintája. Önzetlenül szolgálja gazdáját, társként fogadja el, elnézi hibáit és nem kér sokat cserébe. Igazi remekbe szabott társ! Kapcsolatot tart fennt társaival, barátaival, szeretteivel.
- A fekete kutya előnyei. Előnye, hogy teljesen fekete, nem látszik jól a sötétben, ruhája egyszínű. Előnye még, hogy jól látható nappal és mivel fekete minden színhez illik. Jól öltöztet. Sajnos ugyanolyan könnyen koszolódik, mint bármelyik kutya, de ezen kevéssé látszik, kivéve a világos színű piszkokat. Természetes ellensége a világos vagy fehér színű koszok, piszkok, egyéb szennyeződések. Érdekes megfigyelést lehet ejteni, ha kifigyeljük mit eszik. Ugyanis rájöttek tudós emberek, hogy a fekete kutya világos színű ételek fogyasztása után is megörzi sötét színét. Sőt ürítése során akár (ha akarja), világosat is képes kiengedni magából. A fekete kutya haragja rettenetes. Ha mérgét reáveti valakire vagy valamire, az bizonnyal összeretten. Nem véletlenűl hiszen fekete! Játék közben is fekete a fekete kutya, ám időnként ruháját bekeni különböző színű sárral vagy egyéb emberszem által “kosznak” meghatározott anyaggal. Ilyenkor színösszetételt vált, esetenként szagot is. Tehát következésképpen kimondható, a fekete kutya színváltós változatban is jelen van a természetes könyezet mesterséges talaján. Amúgy a teljesen fekete kutya kedves jószág, értelmes, rendes eb.
- Tartható-e fekete kutya lakásban? Minden bizonnyal igen! Fekete színét felhasználva a heverő takarójához éppen olyan jól illeszkedik színben, mint testben.
- Mit tud még a kutya? Őrizkedik, óvszkodik, óvakodik, vigyáz, felügyel, irányít és védelmez! Mindezeket természetesen külön-külön is tudja. Kisebb-nagyobb feladatokat reá lehet bízni, megoldásra. Például tud őrizni embert, állatot, gyereket bárányokat vagy egyéb jószágokat. Vigyáz a szárnyasokra is ha éppen az a feladata. Területet, helyet kutyaházat vagy ólakat is tud vigyázni, felügyelni. Terület őrzéskor jelzéseket helyez el a másik kutya ellen vagy másik szagoló állat ellen. Ezeket a jelzéseket időnként ellenőrzi, alaposan megvizsgálja érkezett-e új üzenete, esetleg kell-e azonnali intézkedéseket foganatosítania. Ellenőrzés után azonnal megerősítő jelanyagot bocsát ki a régi jelre, lehetőleg magasra. Alvásnak álcázot őrzést is tud a kutya. Ilyenkor feltűnésmentesen alvást színlel. Bamba látogató számára nyitott utat mutat s majd a megfelelő pillanatban vagy ráíjeszt hangjával vagy ráfog a szájával. Ilyen esetben a vér megáll az emberfiában. Természetesen nem csak mozdulatlan őrzést tud, hanem mozgót is. Ilyen esetben bejárja az őrzött területet és behatolót vagy annak nyomait kutatja. Ha valami gyanúsat észlel, felkutatja annak forrását, megkeresi a behatolás helyét. Ember őrzését is vállalja megfelelő bizonyítvány felmutatásával, egészen magas fokon is.
- Történt egyszer régen, midőn még az ember és az eb nem ismerték egymást. Mene az ember járva az ő utát s teszi ugyanezt az eb is. Ki, ki, az ő maga gondolata szerént. Egyik reggel, mikor már nap világa látszódék s ezzel megtörve az éjszaka setétjét, történt, hogy az ember nem találja valamijét. Ijedten keresi, töri a fejét, merre, hol hagyhatta el. Hosszasan, napokig keresgél, de mindhiába! Meg nem lelheti. Nagy bánat száll az szívére és keserűség romlasztja a kedvét. Olyannyira, hogy sem enni, sem inni nem akar többé. Naphosszat csak sírt kesergett. Bejárt közel s távol minden, olyan helyet mellyen megfordult. Bánata, búsulása elhallatszott az erdei állatok füléig is. Kérdezték is egymástól az állatok mi lehet ez a keserves jajveszékelés, mi az a nagy setétség? Tanakodtak, tanácskoztak mitévők legyenek. Míg végre a róka így szólt. Van nékem egy rokonom, egy aranyszívű rokonom, kinek lelke vaj, esze éles, lába gyors. Talán ő lehetne a megoldás, talán ő kitalálhatná mi legyen. Elsietett a róka hosszan gyalogolva, hogy megkeresse az ő rokonát és rábírja a segítségre. Napok multán meglelé őt és rábeszélte a segítségre. Hosszan mentek visszafelé, az erdei tanácsba, bemutatkozni. Megérkezvén egyenesen az állatok tanácsa elé járultak. Kérdezi a szarvas. Ki ez a lény, hogyan nevezzük, minek mondjuk az ő nevét? Mondá a róka. Ő az én jó rokonom, az én értékes unokatestvérem. Ő, az Eb. Mindenki a saját nyelvén üdvözölte és éljeneztek. A szarvas hamar bejegyezte az erdei tanács nagy naplójába az Eb nevet. Este ünnepséget tartottak, nagy vígsággal és elszállásolták Ebet. Másnap összegyültek és elmondták a helyzetet, hogy mi baj támada náluk az erdőben és miben kellene a segítség. Az Eb így szólt. Minthogy hozzám fordultatok segítségért és megtiszteltetek, elmegyek hát és megkeresem azt a valamit, elviszem az embernek, hogy többé ne legyen bánatos, ne legyen szomorúság az erdőben. Cserébe nem kérek mást, csak, hogy nevem őrizzétek meg. Megegyeztek, ittak rá egy pohárral és erőssen kezetfogtak. Ettől a naptól fogva, mind a mai napig az erdei naplóban be van jegyezve az Eb név, mint segítő. Másnap korán hajnalban elindult Eb és elkezdte a valami megkeresését. Hosszasan ment, mendegélt. Nap, nap után telt, hold, hold után telt meg. Mígnem eljött az esztentő ív fordulója, de az eb nem jött vissza, nem jelentkezett semmien válasszal. Ő, a csodálatos, a segítő, az egyettlen esély vissza nem tért. Az állatok nem értették. Az ember elcsendesedett azóta, már nem sírt, de kedvessége megfakult s bánatos volt. Mi történhetett Ebbel, merre járhat? Vajon sikerült megtalálnia a valamit? De akkor miért nem jött vissza az erdei állatokhoz? A tanács gyűléshelyére megint összehívták az állatok seregeit, hogy meg tanácskozzák a felmerült helyzetet. A szarvas így szólt. Lehet, hogy eltévedt vagy baja esett. Talán felhagyott már a kereséssel! Mire a róka gyorsan rávágta. Az bizony el nem téved soha, baja nem esik soha, mert olyan nagyon ügyes, olyan nagy esze van, hogy minden bajból kivágja magát! Én mondom a rokona, Eb még mindig keresi a valamit és addig keresi, követi nyomát míg meg nem találja! Addíg fel nem hagy vele míg el nem viszi az embernek! Hiszen azért neki szóltunk, azért reá bíztuk eme nagy feladatot, mert nála senki állatfia nincsen ki hűségessebb lenne! Hiszem, hiszem, de meg nem érthetem! Szólt a szarvas és bólogattak a többiek is. Tovább gondolkodtak a tanácstagok mit kellene tenni, hiszen állatok serege várja a választ. Tőlük várja, mivel ők az állatok tanácsa, felelőséggel tartoznak, vigyázniuk kell az erdő békéjét. Annak érdekében, hogy bizonyságot szerezzünk menjünk el magunk és nézzük meg az embert, figyeljük ki miért nem zokog már. Úgy tettek. Eb, eközben csak keresett, keresett és keresett. Keményem dogozott az ügyön. Szagolt, nézett közelre és nézett távolba, nyelvével megnyalt minden megnyalhatót. Lábával felfordított minden követ, kapart mindeféle földet. És újra szagolt. Beleszagolt minden lyukba, erős szélbe, enyhe fuvallatba. Elmélkedett, elméllyülten gondolkodott, de mindhiába, a valamit nem lelte meg. Nem lehet az, hogy én, a kereső, akire reábízatott, aki a legjobb felkutató, elbukjam! Mondá magában Eb. Ekkor esküdt tett! Addig nem hagy fel a kereséssel, kutatással míg meg nem találja az ember elveszejtett valamijét! Ahhoz, hogy megtalálhassa, előbb meg kellett tudnia, mi az a valami, amit elveszített az ember. Megkérdezni nem tudta, hiszen nem beszélték egymás nyelvét. Mi hát a megoldás? Gondolkodj, gondolkodj! Súlykolta magába Eb. Egyik nap a másik után ment el, míg egyszercsak, a legcsendesebb hajnalon, a legcsudálatossabb pirkadatkor, mikor még soha nem hallott csend volt az erdőben, révületbe esék. Idők teltek el. Lehulltak a levelek, bevackoltak az állatok, leesett a hó. Újra tavasz lett, mikor megébredt, mikor visszatért a szellemi utjáról a válasszal! Megfigyelés és áldozat vállalás! Ez a megoldás, ez tehát a kulcs a valami felkutatásához! El kell mennem az emberhez meg kell figyelnem őt és meglelem bánata okát s ha megvan az ok, meglesz a valami is. Elviszem neki és teljesítem a szolgálatot, beteljesítem küldetésem! Ekkor megszólalt egy hang az égből! Jól vigyázz Eb, figyelmezz nagyon! Amint megleled a valamit, elveszted neved! Soha nem leszel többé az, aki voltál! Csak a magad lelke árán tudod megadni az embernek az elvesztett valamijét! Jól gondold meg vállalod-e! Így felelt az eb. Én vagyok a kereső, én vagyok a megtaláló is! Én vagyok a szolgáló, a leghűségesebb állat, mind az egész földnek színén! Megteszem, mert megbíztak engem, végrehajtom, mert hiszenek bennem, segítek, mert rászorulnak! Egy életem, egy halálom, a szolgálatot, a következményeket én vállalom! Elment tehát megfigyelni. Nem telt el sok idő és bizony hamar rájott, mi az a valami, amit az ember elveszített, mi volt az, amitől oly nagyon keserű lett. Hiszen nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva! Csak az erdei állatok nem vették észre. Csak egyetlen ember van az erdőben! Csak ő ember az állatok között! Rájött tehát Eb a nagy titokra, hogy az ember magányos társ nélkül. Abban szent pillanatban megértette mit kell tennie. Gondolkodás nélkül feláldozta magát és örök tásul szegődött az ember mellé. Odaadta életét, teljes lényét, lelkének minden szeretetével egyetemben. Örök hűséget fogadott! És azóta az Eb már nem eb többé, mert esküjét megtartva soha fel nem hagy a kutatással, kereséssel. Az ember azóta nem sír többé, vígaszt talált Eb szolgálata által. Olyan nagyon megszerette az ember Ebet, hogy fennhangon azt mondá. Immáron ne legyen a te neved Eb, mert addig fel nem hagytál a kutatással míg meg nem találtad az elveszettet és feláldoztad önnmagad én értem! Tisztességes neved ezentúl az emberek színe elött legyen Kutya! Beteljesedett az égi hang szava, úgy lőn ahogy mondá! Eb többé már nem az, aki volt, többé már nem Eb, hanem Kutya. De az állatok nagy naplójában még mindig ott van a bejegyzés, miszerint Eb a segítő! És attól a naptól mind e napig, az emberek Ebet Kutyának mondják, mert azóta is folyton folyvást megfigyel, szolgál és kutat!
- Most lessük meg együtt milyen alakot ölt a fekete kutya, ha nem figyel.
Üveges, előre meredő tekintet. Laza testtartás, ájultnak látszó állapot. Vigyázat, ez megtévesztő is lehet! A fekete kutya veszélyes jószág! Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen lehet, hogy tényleg barátkozna velünk. Alapos megfigyeléssel és gondos tanulmányozással észre vehető, hogy mennyire szabályosan ejtőzik. A feje kissé lóg, természetesen a mosléknak látszó étel irányába, ezzel is kifejezve, hogy igényét fennttartja a fogyasztására! Melső lábai, szabályosan és pontosan egymásra fektetve vannak, a hátsók kissé távol egymástól. Az oldalán fekszik. Biztos benne, hogy nincsen veszély, nem kell izgulnia semmien behatolás miatt. Lassan, egyenletesen lélekzik. Olyan, mintha nem figyelne. De ravasz! Nagyon ravaszul, ernyedt tartásban nyitva van a szeme! Nem néz semmire, de mindent lát. Fifikás! Mivel nappal van és meleg, nem túlságosan előnyös szörzete, így kénytelen mindenféle cselt bevetni hatalmának fenntartása érdekében.

Most mutatok néhány megfigyelést könnyítő álcázó testtartást. Vegyük például a következő kényelmi berendeszkedést. Neve magaslati vagy padkafigyelés. Feltűnhet a laza, csjos testhelyzet, mely alkamas mindkét irány figyelésére, illetve a magaslati helyzet miatt felsőbbség érzésére. Ha és amennyiben nincsen veszély, ebből a tartásból, ejtő mozdulattal fel tudja venni a fenti képeken bemutatott tartás. Az egymásra tett melső lábak kizárólag szépészeti, küllemi megjelenést javító célúak. Biztonsági szemponból nem előnyös. Na igen ám, de ez egy igazi fekete kutya! Mint mondottam volt, renkívűl elmés jószág és ravasz is. Támadó, illetve védekező beállást gyorsan és pontosan fel tud venni, akár a másodperc töredék része alatt. Figyeljük meg a hátsó lábak tartását. Látszólag azok is kényes nyújtózásban, szinte lógó helyzetben vannak. De hol a trükk? Számoljuk meg a látszó lábakat. Csak három látszik! Hol van a negyedik? A negyedik láb adja a biztonságot, ugyanis be van húzva. Egészen a hasa alá húzva tartja. Felugráskor, először azzal meglöki magát felfelé és az első lábak közül a felsőt emeli meg elsőként. Így van ideje a nyújtózó lábaknak álló helyzetbe kerülni. Ugye mondtam, hogy milyen ravasz. Alig lehet látni az álcában rejlő biztonsági elemet.

Könyököl. Látható, hogy tulajdonképpen pofátlanul könyököl. Szinte flegmatikus. Fokozódó kényelmi helyzete érdekében, majdhogynem teljesen pontosan beállította, hogy lábának csűdje, a padka pereménél legyenek. A sorozat képek pontosan mutatják a fej elfordulási szögeit. Alant. A fekete kutya kifejlődésének kezdeti szakaszai láthatóak, társasági közegben.

Éjszakai örszolgálati pihenési testhelyzet, hajnalban. Tökéletesre fejlesztett kucorgás, mely a testmeleg megörzését és a lágyrészek melegen tartását szolgálja. A fekete kutya örszolgálati szabályzata nem tiltja az ilyen testhelyzetű pihenést, sőt kifejezetten ajánlott. Mint már a fentiekben megemlítődött, a fekete kutya ravaszsága nagyságrendekkel jobb. Ez a fajta pihenés nem zavarja a szolgálattevést, mert valójában nem alszik el, csak készenléti állapotban leledzik. Ráadásul, mivel nagyon fifkás, a lábait és a tüdejének belsejét, tehát a mellkasának jelentős részét is melegen tartja. Így az ugráshoz, ugatáshoz és az esetlegesen felmerülő menekülésnek ható futáshoz, -amit inkább nevezhetnének távolodásnak-, tartja fennt. Ugyanis, mint tudvalevő, meleg izmokkal gyorabb mozgás érhető el. Tehát háromféle alapvető cselekedetre készül fel úgy, hogy az egész éjszakát szolgálatban tölti. Az első az ugatás. Többfélét is tud. Nevezetesen pletyka, ráijesztő, elriasztó, figyelmeztető, segélyhívó, veszélyhelyzeti jelző. Örszolgálatban végzett pletykálkodás, valójában kéféle célt szolgál, tudniillik tényleg pletykál, dumál. Illetve egy rejtett kapcsolattartáson keresztül beszerzett értesülés. Ráíjesztő és elriasztó ugatások elsősorban a meglepetés erejével hatnak. Hatásuk olyan, mint a sokkolóé, csak ő hanggal dolgozza meg a behatolót. Tulajdonképpen megáll az emberben az ütő. Figyelmeztető ugatásból is kétféle haghordozás van. Az egyik a társaknak szól, hogy gyüljenek mán ide, a másik a behatolást végzőnek, hogy tűnjön mán el innen. Segélyhívót, egy igazán keményvágású fekete kutya csak nagyon ritkán alkalmaz. Büszkeségből természetesen. Ha mégis használja, akkor már tényleg nagy a baj! Vészhelyzeti jelző ugatást akkor használ, ha erősítés kell a sikeres védekezés érdekében. Ugyanis. A fekete kutya egy többszörösen erősített egyedjellemmel megáldott és személyiséggel is alalposan felruházott jószág. Vagyis falka állat, társas lény. Nem irigy, megosztja a baj is meg jót is társaival. Inkább a bajt. Magyarul jóidőben szól a társainak, hogy jöjjenek mán segítei, mert itten helyzet van kialakulóban!

A fekete kutya őrhelyzetben, társaival

A fekete kutya közelről

A fekete kutya kiemelkedő képessége a rettenetes kinézete mellett, hogy kiválóan tud kérni. Pontosan fogalmazva bárki szájából lazán és szégyenérzet nélkül kinézi az ételt. Folyamatos szemmelverést alkalmazva bírja rá áldozatát az adakozásra. Igaz piciny falatonként éri el sikerét, de biztosra megy és ezért a lehető legközelebb férkőzik áldozatához. Rendkívüli kedvességet ölt arcára, sajnálatra méltóan közelít. Mikor megfelelően közel van, elkezdi. Elkezdi nézni az áldozatot. Soha, ismétlen soha ne nézzünk a szemébe! Szinte azonnal beszippantja lelkünket és abban pillanatban bent van. Bejutott! Innen már csak idő kérdése. És, higgyék el nekem kedves ólvasók, a fekete kutyának aztán ideje van bőven! Teljesen mindegy mekkora falatot tud kienni az ember szájából, teljesen mindegy mennyi ideig tart. Neki mindegy, hiszen nyert. Szúrós tekintetével az emberi lelkeben matat.