Kőfaragás, kőfalazás

 

A régi időkben jellegzetes építkezés volt a kő építés, később pedig a erőteljesség hatását kiemelő díszítésre használták. A kő természetes szépségét és erejét az emberi erővel társítva hoztak, hoznak létre érdekes térelemeket, kerti tereptárgyakat. A díszítőkő jellemzője, hogy szerkezeti tartó szerepe vagy nincsen vagy igen kevés.

A lenti képeken látható kövek, egy kerítés díszítéseként fognak szerephez jutni. Ennek az építkezésnek a folyamatát fogják bemutatni.

 

A kőfalak vagy vízszintes szerkezetet tartó falak vagy oldal nyomást tartó támfalak vagy díszítő falak szerepét töltik be. A fenti képek, egy olyan kőfalat mutatnak be, mely elveszítette tartó szerepkörét, de díszítő, szépészeti jellegét megtartotta. Ebben az esetben a tartó szerep, egy vasalt beton falazat, mely nem kifejezetten tetszetős, sőt szürke színével, lehangoló. Az elötte elhelyezkedő kőfal, egy előtétfal vagyis egy díszítő szerepkörű előtétfal. Külleme rajzos, térhatású, függőleges irányultságú, helyenkén fiakövekkel tarkított, nagykövek köré rendezett, egyenlőtlen sorkiosztású, pattintott élű faragott kő. Színvilága négyszínű, árnyalatos. Szürkés-fehértől a sárgás-barnán át a lilás-barnán keresztül a rózsaszínes árnyalatig terjed. Függőleges irányvonalait, főként a hosszúkás kövek felfelé törekvést kifejező vonalai mutatják.

Az ílyen kinézetű kőszerkezetek, úgynevezetten faragott kővekből épülnek fel. A bányákban lehasított vagy kirobbantott kődarabokat, sziklákat, osztályozásuk után tovább hasítják, faragják, vésik. A sarkos négyszögesített kockakőtől kezdve, a szabálytalan sejtköveken át, a teljesen szabályosig sokféle a választék.

Milyen kövekből építkeztek?

Kőalakok

Semmien emberi megmunkálást nem kapott, hanem csak legfeljebb bányászata során, ami jutott.

Természetes alakiságát meghagyó, csak az illesztéshez kellő megmunkálásokat kapta.

Szabálytalan sejtalakra faragott kő. Sejtalakokra emlékeztető, kisebb-nagyobb darabok olyképpen való illesztése, hogy együttesen tetszetős legyen.

Szabályos sejtalakra faragott kő. Egyen nagyságúak vagy soronként váltakozva egyen nagyságúak.

Kockás pofájú falazókő. Négyszögesített, egyenes oldalú kövek. Létezik a látszólapon síkba faragott vagy púpos látszójú kő is.

Sarokkő. Legalább kettő látszója van vagy több. A látszói vagy síkfaragottak vagy púposak. Jellemzője, hogy a sarok szögállásának megfelelő sögben van kialakítva. Lehet síkélszegély faragással vagy anélkül is készíteni.

Síksegély, élszalag. Oszlopok, szögletes pillérek vonalainak kiemelésére, szabályosságainak bemutatására szolgáló díszelem. A szabályosságot hangsúlyozandó egyen magas kockakövek illesztés melletti szegélyeként is használatos. Az ilyen jellegű él, sarokkiemelés jó még épület idomok, valamint mintázatok megjelenítésére, bemutatására.

Fedkő. Falegyenek lezárása, díszítő befejezése céljából, kiálló falegyenrészek, könyöklők, párkányok tetszetős befejezése a feladata. Egyéb esetekben nagy méretük miatt lefedésre alkalmasak.

Kalapkő. Főként megjelenő pillérek falegyenjeit fedi vagy a pillérnyakra helyezve, annak élein, lapjain, palástján túlnyúlva hat. Ez adja a szépészeti befejezést és visszacsorgás elleni védelmet is. Vannak olyan kalapok, melyek nem lógnak túl, de meredek szögűek. Ezek inkább sapka vagy végkőként szolgálnak.

Élfaragott kő. A fentebb megemlített szegélyfaragás többszitű használata. Magasan a lapsík fölötti, egyensíkú, lapalatti megoldásokkal díszlenek. Kimunkálásuk, rajzosságuk egyenességük vagy hullámosságuk mindig igazodik a kő művi mintázatához, a mintázat pedig igazodik a kőhöz.

Lapfaragott kő, hegyeselt. Síkfaragott felületek jellemzője a lyuggatott felszínű vagy gödrös felszínű megjelenés. Hatása síklapként hat, egyéb esetben a kívánalomnak megfelelő ívben, hullámban, hajlásban vagy valamilyen vonalvezetésben van. Felszínének lyuggatási mélysége és azok sűrűsége a kidolgozottság küllemi nagyságrandjét adja meg.

Idom faragott kő. Általánosságában mondva, a szabályosnak elfogadott síklapok és egyszerű vagy kétszerű ívösszetételek alkalmazásától mellékesen, minden más idomiság, idomzat összetétel.

Alakkő. Egységesített vagy az adott helyszínhez egységesített, megtervezett egyenalakú kövek. Például kőgömbök, zárókövek, sordíszkövek.

Kőanyagok

A természetes kövek nagyon sokféle tulajdonsággal bírnak és ennek megfelelően igazítani kell a megmunkálásukat is. Itt most a kézi megmunkálásokról fog szó esni. A kőpattintás egy olyan műveleti tulajdonságokkal rendelkező munkavégzés, melyhez ismerni kell a megmunkált kő alapvető sajátosságait, a szerszámzat képességeit és megfigyeléses úton a munkaasztalon fekvő követ. Hiába ismerem egy nevezett kőfajta alapvető tulajdonságait a megpattintás elött, ha a kő belső szerkezetét még nem tártam föl. Az üledékes kőfajtákra jellemző a rétegződés, a lemezesség vagy olyan belső feszültségek, melyek bányászata során érték. Érhették kövesedése után, olyan földi erők, melyek megnyitották egységét. Egy hasítás alkalmával a legfurább úton is elindulhatnak repedések és igen jó vagy igen rossz hasítási felületet adhatnak. Vagy mosolyog az ember vagy káromkodik. Mivel nagyon változatosak a természetes kövek, így a velük való munkavégzés nehéz, sok anyagveszteséggel járó munka.

Sóderkő. Rozsdával színezett vagy nem színezett megkövült sóder. Van, csak élesszemű, kis kavicsú, nagy kavicsú változata. Pattintott felszíne érdes, csiszoló. Színei: nem színeződött, üvegessen világos szürkés; szürke, sárgás szürke, agyagsárga, okkeressárga, rozsdasárga, rozsdavörös, rozsdabarna, sárgáslila, lilásszürke, rózsszínesbarna. Anyaga szemcsés, szemmel jólláthatóan rajzos is lehet, csíkos vagy színhatárokkal megjelenő. Belsejében lehetnek gyökérnyomok, beszorult állatmaradványok, kavicskák, nagyob kövek. Jellemzően folyami üledék és ennek megfelelően kavicsai gömbölydedek. Agyag, lösz vsgy nagyon elaprózódott parányszemcsék is lehetnek benne. Rétegződéseket alkotva, melyek mentén kisebb nagyobb lemezekre, levelekre bontható. Falazókőnek inkább azon sóderkövek jók, melyekben eme rétegződés kisfokú vagy nincsen. Bizonyos nagyságrendű parányszemcsét, port, úgy elvisel a kőanyag, hogy szilárdságát nem veszélyezteti.

Mészkő. Sokféle van belőle, de mindegyikre jellemző a mész. Vannak olyan puhák, hogy körömmel kaparhatók és vannak olyan kemények, melyek ledobják magukról a kalapácsot.

Folykő

Pala

Agyagkő

Milyen műveletek vannak?

Fúrás. Kézi fúrás kőbe hosszadalmas, fárasztó feladat. Fejtőkben régente, ha természetes repedés nem volt, repesztési vonalban lyukakat készítettek az ékpofák részére. (Az ékpofák, olyan pipa alakú hosszúkás vasak, melyeket lyukak falaira fektettek). Lyukbelső felé eső részeik ferde síkúak és az ék lejtésszögének megfelelőek. Az ékpofák azért kellenek, hogy a lyukak széleit ne érje túl nagy terhelés, ne tudjon ott kipattani a kő. Tehát a lehető legnagyobb felületen támaszkodjék fel az éklap és elég méllyen. Ha a repesztési vonalban elkészültek a lyukak, jöhetett az ékelés. (A távoli régmúltban, sokféle eljárást ismertek, mivel repeszteni lehetett a köveket.) Tulajdonképpen mindegy, mivel ugyanazon működési elvre támaszkodik. Vagyis a kő alacsony szintű húzószilárdságát kihasználva fokozatosan szétnyitják. Az ékelés fokró-fokra, ékről-ékre történik. Az ütések nyomán felcsendülő ékhangokból kitűnk az ütött ék feszítettsége, illetve, hogy melyik mennyire feszít. A későbbiekben az erőbevitel fokozásával hallhatóvá válik mikor enged a kő.

Hasítás. A fentiekkel azonos megoldást tartalmaz. Itt is kell ékfészket készíteni, csakhogy nem körmetszetűt. Vagyis a hasító ék vagy véső éklap szögeivel azonos szögállású, kellően mély vályatot. Amikor készen van az ékfészek, akkor jöhet a tényleges hasítás. Kőméretektől függően egy, kettő vagy több behasítási hely kell a lerepesztéshez. Laposvésővel inkább kisebb darabokat, kissebb méretű köveket lehet hatékonyan lehasítani.

Faragás. A faragásban szintén van hasítás, de pattintás is. Tulajdonképpen abban különbözik a pattintás a hasítástól, hogy míg a hasításhoz kell az ékfészek, addig a pattintásnál vagy nem alakul ki vagy csekély. A pattintás könnyen fölismerhető, mert a leeső darab, darabka messzire pattan el az anyakőtől, a beütésinyomatéktól függően. A pattintás alkalmával egy pillanatnyilag kialakuló ékfészekben létrejött repesztőerő végzi el a főmunkát. Ilyen esetekben fennt áll annak a veszélye, hogy a véső lecsúszik a kiszemelt helyről és nem tudja elvégezni dolgát. Ez esetben a véső beütésiirányának szögállásán kell változtatni úgy, hogy a kívánt berepesztési, pattintásiirány megmaradjon. A hegyesvéső esetén, szemben a laposvésővel, ha annak négy éklapja van, nem kétirányú a feszítése, hanem négy. Kúpostestű hegyesvésőnél, ezek az irányok nem síklapokra merőleg hatnak, hanem sugárirányba hatva, szórófeszítést adnak. Jelentősége, a munkaigényen kívül még a hátrahagyott pattintásiképben van.

Nyilvánvaló a véső elnevezés, mivel ezen szerszámok V alakú nyomot hagynak maguk munkája után.

Szerszámmunkák, szerszám utónyomok.

A vésőszerszámok utáni nyomok jelentősége abban van, tudniillik a végmunkánál ezen nyomok mintázatai adják a külcsínyt.

A szerszámok jelentik a megoldást s a kő megfaragásához. Az ékfészek kialakításához lehet használni magát a vésőt is vagy más esetekben fúrót,  árkolót. Ezen szerszámok különbsége az ékfészek mélységének megválasztásainál jàtszanak szerepet. Az ékfészek mélységei a hasítási mélységek vagyis a széthasítandó kő vastagságától függnek. Minnél vastagabb, annál méllyebb ékfészek kell.

Hegyesvéső. Fentebb említettem a hegyesvésőket, de a leszakítás, leroppantás műveletéhez mindegy milyet használunk. Kicsi vagy akár tenyérnyitől is nagyobb felületű darabok kipattintásához is alkalmas. Más esetben a hegyeseléshez, a síkolás, idom kialakítás megközelítéséhez való. A hegyesvéső testvére a fogasvéső és a pöttyöző kalapács. A fogasvéső egy olyan szerszám, melynek hegyei egymás mellett helyezkednek elsorban, távolabb vagy egész sűrűn, attól függően milyen kőhöz kell. Ezek a hegyek egy sorban vannak, míg a pöttyöző esetén több sorban vannak.

Laposvéső. Ez a szerszám felfogható olyképpen, mint a fogasvéső, csak itt a hegyek olyan szorosan vannak egymás mellett, hogy azok össze is érnek. Vannak keskenyek, vannak szélesek és vannak igen szélesek is. Itt a felületkialakítási igény és megmunkálandó kőfajta játszik szerepet a kiválasztásuknál. Például nagyfelülethez ritkán alkalmas, de élszegélyek, élszalagok megfaragására kiválló. Ezeken kívű a fent említettek alapján feszítésre, lehasításra szintén jó.

Íves élű véső. Valamilyen ívű, görbületű az élkiképzése, annak érdekében, hogy a nyoma olyan alakú legyen, mint a véső. Használatos csurgók, cseppentők, alakrajzolatok vagy alakdíszkialakítások munkáinál. Lehet még árokvésőnek is nevezni. Ezen véső fajta lehet V alakú, domború is.

Kakalapács, csákány, balta

A kalapács a beütésinyomaték bevitelére való. Igen sűrűn használt eszköz. Alapkialakítása egyszerű, de nagyszerű. Ezen kívűl vannak testvérei, melyek a munkát segítik vagy valamely különös feladatra vannak megtartva. Neveik hasznosítási területük vagy kinézetük által van. Legegyszerűbb kalapács, melynek van egy éle (egy vékonyított része) és van egy talpa (egy a kalapácstesttel azonos méretű lapja). Ez a rendes kalapács. Az élkialakítás lehet íves, lapos, háromszegletű, maga az élvonal lehet egyenes, púpus, völgyes (domború, homorú). A talp rendszerént enyhén púpos, de lehet nagyon púpos, gúlás, bakhátas, völgyes, mely esetben a neve lehet kétélű is.

Csákányok. A csákányok elnevezés a csákból van, amely szerént a csákó is, a csáklány is, a csákja is idetartozik. A csáklán vagy csáklány elnevezés valódi értelme, hogy a csák nyúlvány, kinyúlthegyű. Tehát a csákány az olyan heggyel bíró kalapács, melynek a beütési felülete nagyon kicsi. A csákányok ellenoldalán rendszerint másik eszközlő is van. Ezek lehetnek a kapacs, balta, fogas, pöttyöző vagy más egyéb. Az ilyen jellegű szerszámok beütési végeit változatosan lehetséges kialakítani s ennek megfelelően hasznosítani. Például a kőműveskalapácsnak van egy kis felületű beütő talpa és van lapos leütő éle. Ezen változatban ismeretes.

Súlyuk, méretük sokféle, rendszerint emberhez igazodik, kívánalomhoz rendelt. Sokszor hallottam, hogy a jó kőműves kalapács, könnyű. Igen, téglához, puha kőhöz, mésztéglához. De a keményebb kövekhez már nem. Ha túlságosan nehéz az, meg azért nem jó, mert nem lehet vele sokáig dolgozni vagy megfájdul az ember keze. Egyébként régente nem egy, hanem többféle súlyú kalapácsot vagy kiscsákányt használtak. Egyszer azért, mert így a megmunkálandó kövekhez mindig volt megfelelően jó szerszám, másszor azért, mert így mindig maradt elegendő számú szerszám. Természetesen a legjobbak is koptak, törtek, kiestek a nyeleik. Egyszóval használatban rongálódtak. Nem csak a kőfajták igényeltek többféle minőséget, hanem az ember alkata is. A vésők ugyanilyen sorsúak és számuk gyakran azért volt magas, hogy a kovácsjárások közötti időszakot teljesen ki tudják dolgozni. Rádásul egyazon vésőfajták többféle élszögrendszere is megkívánta a nagyobb tárgyszámot.

Kőbehatolás. Ahhoz, hogy a legkisebb ékfészek ki tudjon alakulni, be kell hatolni a kő anyagába. Az,igen nagy keménységű kövek esetén, ez nem könnyű. A szerkezetük tömöttsége és szemcséik keménysége vagy ezen elemek arányos összetétele meghatározza a behatolási mélységet. Ez a mélység fogja megmutatni a kőművesnek, mennyit fog haladni a faragással. Másként szólva kis mélységű behatolás esetén, a lepattintható anyagmennyiség is kicsi lesz. A legkeményebb kőnek is kicsi a húzószilárdsága vagyis sokkal könnyebb elválasztani egy mástól szemcséit, mint összébbnyomni. Tehát ha sikerül a behatolás, akkor nyerő az ügy. A kövek olyképpen védekeznek a behatolással szemben, szemcséik kemények, de ridegek. Kis felületen viszon lehet akkora nyomást adni nekik, hogy azt elviselni már nem képesek és kinyomódnak oldalt, összereped belsejük, megtörik szerkezetük. Ha azonban meg vannak támasztva oldalról, nagy felületen körbe vannak véve támasztékkal, akkor a kinyomódásukra és belső szerkezeti elváltozásaikra nem lesz elegendő hely és így nem törnek össze. Az érthetőség kedvéért két példa: egy puha kő nem túl erős, de ha elég nagy felületen kapja a behatolási erőt, nyomást, akkor elviseli; ugyanez egy nagyon erős kő esetén fordítva vagyis a nyomást nagyon kis felületen viszem be, akkor összeroppan. Ez a kőfaragás veleje, lényege! Ezért hegyes a véső.

 

Kőmegmunkálás. Egy kiinduló anyagmennyiségből, folyamatos fogyasztással-alakító eljáras. A kézi munkavégzés esetén, mindig közelítő alakításról van szó, melyet anyagleválasztással tesz meg az ember. Természetesen ez nyílvánvaló. Tehát, a bányában leválasztott kő alaktalanságát, kockakővé úgy alakítjuk át, hogy a gömböjded idomaiba beleképzeljük azt a kockakő méretet, mely belefér. Ezután ráhagyunk a képzelt kockakő külső méreteire néhány centimétert, a pattintási hibák miatt. Ha a kockakövet síklapok határolják akkor a gömböjded alakot először a púpjától fosztjuk meg. Kialakítjuk az első még nem tökéletes síklapot és ehhez viszonyítva fogjuk a következőket idomítani, mérni. Ha készen van és méretes, lehet díszíteni. Röviden ennyi az átalakítás, de természetesen munkaórában ez sokkal több. Az ilyenfajta munka megkönnyítésére vannak a különböző nagyalakító vésők, nagytömegű kalapácsok, naggyoló csákányok, balták. De. A kő nem olyan játékos, ami kímélné az embert. Mert előállít olyan köveket is a természet, mely szépsége lenyűgözi az embert. Ezek a kövek többségükben kemények vagy igen kemények, esetleg nagyon kemények. Nemcsak az embert, hanem a vésőket is igénybe veszi. Az építőkövek világában nem előnyösek a nagyon kemény kövek, mert a velük való együttműködés lassítja az amúgy is lassú munkát. A gépesített világban, illetve a gyémánt technológiában a nagy keménységek okozta hátrányok csökkennek, de így sem könnyű!

Hajabusa