A túlhajszoltság az oka!

Régen a munka dicső dolog volt, ma a lealacsonyodás jelképe. A mai munkásember szarrá hajszolja magát, hogy a mapi betevőjét megteremtse és enni adjon a kölykeinek. A mai munkahelyek kislelkű főnököktől hemzsegnek, a kicsinyes szervezéseikkel, az alig értek hozzá, de majd jól megerőszakollak hozzáállással, kihajtom én belőlük viselkedéssel működtetik az alig szürke vállalkozásukat. Beszarásig hajtott, fossá keserített, ki nem fizetett melósok, napról-napra vonszolják magukat az életben. Tehetős emberek, kiknek van pénzük, mert jól besikerült az élet, szintén az ólcsóságkereséssel tőltik napjaikat. Főként az úgynevezett kisember zavarja őket, hiszen automatikus reflekszeik beindulnak és haszonleső, kapzsi, pénzéhes, meggazdagodni vágyó, rühes parasztot látnak bennük, akik csak az ő pénzükre vágynak. Pedig nem! Ezt bizotsan kijelenthetem! Ezek az emberek is tudnak és nagyon is tudnak. De az igénytelen kérelmek és kivánságok, az eleve elítélt hozzáállás miatt, no meg azon évtizedes megszokás, amit szintén a megrendelések alakítottak ki. Szóval, az egész világ eligénytelenedik. Egy magas szintű kiszolgálás mostanában nem a flegmatikus, pökhendi, -ezer éve nyomom és a borravalóra vágyom- pincérek és felszolgálók köréből kerülnek ki. “Odajön hozzám egy fiatal, lényében is kedves, nyugott megjelenésű személy és kellemes hangon kérdezi meg, a természetesnek mondható köszönés után: mit szeretnék, miben tudna segíteni”. És ő, mennyit keseres? Hja, kevesebbet, mint a régi unott köcsög pincér! Kevesebbet, mint az a mérnök csávó, akit kiszolgál! Kedves, kellemes lényű emberke, művelt lélekkel és kurvára mindegy mennyiért. Mert ő olyan! Na, tehát fogynak a szocialista hozzáállású egyének, ami azért jó, mert növekszik, emelkedik a szolgáltatások fénye, színvonala. Vagy egy pizzafutár, aki esőben, sárban repeszt a robogójával s mikor megjelenik télen, nem tudni, hogy egy ufó jött-e el hozzánk vagy ember. Leugrik a mociról, becsönget vagy felhív és nem paraszt módon szól hozzám! Megvárja az aprót! Ja, ÉS NEM KOLDUL A BORRAVALÓÉRT!! Öcsém ez valami! Naná, hogy kap egy kis rávalót! Más helyen az eladó csajszi nem veti be bájait a kiszolgálásba, hanem kellemes méltósággal, profin, flegma nélkül nyeli a suttyó újgazdag pösti köcsög hatalmaskodásait, aki még mindig ugyanúgy szegény, pedig kilóra tudna embert venni a pénzén! Erre én azt mondom, hogy a kiscsaj rangokkal, szintekkel a vevő felett áll. A pénzemért jár nekem faszi, kienek a kicsinyességét még a szaros vagyona sem képes felülmúlni, bekérdez, mintegy vizsgáztatva a bolti eladót. Szerencsétlennek tűnő eladó meg, mint a százas profi, flegma, szarozás nélkül, hittel, szeretettel válaszol és bájos arccal nézi, a pénztől, vagyontól beráncosodott lelkű pesti parasztot, mit kinlódik, hogy a társadalmi ranglértán elismerést nyerjen! Na, ki az ember köcsög? Hiszen te, már olyan nagymenő vagy és lóvéd is van szarásig, hogy még szépen viselkedni sem tudsz. Aztán kiderül, a vevő nézte be a dolgot, ugyanis rosszul kérte a terméket és ja, nem is az eladó a hibás, hanem a cég, ami nem tud kielégíteni egy félisten gazdagot! Varjál csak! Mi a faszt keresel itt, te, a nagy, a félisten egy occsó helyen? Mi van, nincs pénzed vagy sóher vagy? Félted a megszerzett vagyonkádat azoktól, akik nem vágynak a te vagyonodra?! Hihi. Nyomorult élet ez, többnyire állandó félelemtől nem mentesen. No de hányok a munkától. Igen, még szép, nem sok, de annyira sem jutol vele. Ez igaz ugyan, de az elöbb említett példák jól mutatják, hogy lehet alkotni és nem csak az építőiparban, hanem a szolgáltatásban is, ahol kőkeményen “emberekkel” kell dolgozni. Véleményem szerint, alkotni, olyan valami, ami, ha megfizetnek, ha nem, emeli az alkotó lelki fényét. Ami által nyitva maradnak az emléjük,  megmarad lelkük fiatalsága, rugalmassága. Megvannak, megjönnek időben azok a bizonyos jó lehetőségek is. Meg bizony, mert már nem kellenek a szicban flegmatikusssá kopott kis hivatalnokhatalommal bírók. Ma az alkotóké a jelen! Ők kellenek, azok akik kellemesek, szelídek, jók, profik, ügyesek, tanulók, akarók, törekvők, akik építenek maradót, akik lelkileg, szellemileg gazdagok! Összeségében ma az alkotók kellenek, mert ők tudják már, maguknak építenek, azt kapják majd vissza, amit adnak! Nem lehet kenyeret venni abból ha alkotok! Lehetne mondani, de nem lenne igaz. Csak azoknak igaz, akik belefáradtak, megkeseredtek a munkába, közönyössé, életunttá lettek az élet terhei alatt. Apropó! Élet terhei. Tudni kell, hogy az életteher azt jelenti, amit reánk tesznek a velünk együtt élő EMBEREK! Hangsúlyoznám az EMBEREK! Ugyanis ők és csak ők okoznak másoknak gondot, terhet, mert attól érzik magukat nagyobbnak, ha a mellettük élők kisebbek. Őgennyes pedig, egy fikarcnyit sem emelkedtek. Titkolózás, félelem, magány a jutalmuk! A szar az szar! A fenti sorok igaz voltát erősítendő mutatok, mondok néhány gondolatot. Tehát, hányok a munkától! Vannak, léteznek igen kellemetlen munkák, munkahelyeken. Például, a szemét szedés, szennycsatorna tisztítás, bányászat, de lehet a magasban, hidegben, melegben, porban, sárban, esőben, szélben vagy más egyéb nehezen viselhető munka. Érdekes módon itt is emberek dolgoznak. Na ja meg vannak fizetve. Mégis akadnak, elég sokan, akik lealacsonyítónak tarják és nincs az a pénz, amiért ilyen munkahelyen dolgoznának. Mi az oka annak, hogy mégis dolgoznak ilyen helyen emberek. Mert a kényszer bár nagy úr, nem mindig mindenhol és teljes érvényűen. Nem mindenki alkalmas egy adott munkakör betöltésére, nem mindig kényszer hajtja az ilyen manusokat. Jóllehet nem kellemes munkahelyek százszámra léteznek, meg a fizu sem a legtutibb, de javarészt betöltött állásokkal állunk szemben. Ezek nem felesleges munkahelyek, állások, nem csak szivatásból hozták létre és az esetek többségében hasznos vagy igen hasznos munkák. Akkor meg miért nem becsüli meg a társadalom? Az ilyen helyeken megintcsak a piac irányít, a piaci igény dönti el mesterségesen mennyit ér a munkájuk. Hangsúlyoznám, nem attól lesz valaki alávaló, mert csatornatísztító, mert szemetet szed vagy mert koszos munkát végez! Meg kell érteni azoknak, akik szégyenlik magukat, hogy a DISZNÓ NEM ÚR, HIÁBA SZOLGÁLJA KI A GAZDA MINDENAP ÉS A GAZDA SEM SZOLGA, MERT KISZOLGÁLJA A DISZNÓT! ETETI, KIGANAJOZIK ALÓLA, ORVOST FIZET UTÁNA. DE A DISZNÓT LEVÁGJÁK! A GAZDA ÚJRA “SZOLGA” LESZ S A DISZNÓ ÚJRA “ÚR”. A munkahely csak egy lehetőség egyfajta adás-vétel lebonyolítására, amit manapság nagyon nem tiszteségesen művelnek emberek. Nem a gennyes vállalkozóra gondolok csupán, hanem a munkavállalóra ugyanúgy. Azok épp olyan trógerek, mint a másik fél. Nem kell sajnálni egyiket sem! Ha egy kicsit kilépnek és kívülről nézik meg ugyanazt a helyzetet, akkor fogják látni igazán, miért nincs nyertese az ilyen fajta üzeletlésnek. Hiába nyer sokat a vállakozó, a szarrá erőszakolt emberein és hiába lop, csal vagy baszik ki a főnökével a melós. Az első rettegve él, még akkor is ha nem meri bevallani magának, a másik meg, mint őszi falavél szartól-szarig sodródik, míg el nem fogy az élete. Hát ezt megcsináltátok emberek! Ez igen! Tekintsetek vissza 25 évet és gondoljatok bele mit tudtatok volna elérni ha nem basszátok át egymást! Most a félős gazdagok és a keserű szegények hazájában élünk, a folytó önzéstől, irigységtől, eszelős kaparástól gyötrődő emberek közt, kik egymáshoz sem mernek szólni mert rettegnek nehogy elszólják magukat. Az információáramlás világában, mintegy bűnöző tenger, némán kémlelik egymás arcát vagy egymásra sem mernek nézni nehogy kiderüljön titkuk. SZÁNALMAS!!

Borisz