Miért van az hogy egy ember, aki el tud vágni egy csempét, kerekes vágóval, nem tud elvágni egy üveglapot? Vagy adott esetben egy festő, aki gipszes vékonyvakolatot fel tud kennei a falra, nem tud egy ugyanolyan vékony, de cementalapú vékonyvakolatot felkenni a falra? Miért van az, hogy nehezen érthető, milyen arányban kell a keverőgépbe beletenni az anyagokat? Miért nevezik a gipszkartont szárazvakolatnak és mitől lett ez egy külön szakága az építőiparnak? A festő a kész, száraz gipszvakolatot, miért nem képes felragasztani a falra s ha mégis tudja, akkor ugyanazt a művelet sort miért nem tudja végig csinálni ha csempe van a kezében? És ha üvegkerámia felrakása a feladat, akkor kerámia nélküli üveget miért nem képes vágni, felragasztani egy burkoló? Egy asztalos, aki tud festeni vagy szórni tudja a lakkot, miért nem tudja ugyanazt a műveletsort végrehajtani egy függőleges falon? Miért értelmes dolog lassan dolgozni?

Ha egy ügyfél kívánsága az, hogy rétegeltlemez legyen felragasztva a falra, akkor azt ki tegye fel és melyik szakma képes erre? Az asztalos tud ragasztani, a burkoló is, a festő is, az üveges is, stb?! Ha ugyanez az aljzatra kerül? Hogyan lehetséges, hogy egy alpinista el tud végezni olyan feladatot, mint például a homlokzati hőszigetelés, annak minden velejárójával egyetemben. Ráadásul teszi mindezt a magasban ülve! Miért van az, hogy egy burkoló nem képes térkőburkolatot készíteni, de egy kertijárdára, akár csiszolt gránitlapot le tud fektetni? Abban az esetben, ha a megrendelés üvegkerámia anyagot kíván faliburkolatként a falra, a burkoló helyt áll, de ha a kerámiát kiveszik az anyagból már megbénult.

Melyik szakma a nehezebb?

Tulajdonképen bármelyik az ha nem értik. Ezalatt azt értem, hogy fiatal korban az ember szinte bármit meg tud tanulni, de mikor felnőtt lesz elveszíti ezt a képességét és a legegyszerűbben felismerhető műveletet sem képes azonosítani. Milyen kár, hiszen nyitott elmével szélesebb körben látná be a környező világot. Ugyanakkor, miért nem tanulnak tovább az emberek? Minden szakmának vannak egyszerű részei. Ha például valaki, mondjuk egy laikus vagy egy kis hülye felismeri ezt, akkor a szaki rögtön azzal védekezik, hogy nem annyira egyszerű ez! No de miért kell ezt szégyelni? Miért kell egy szakmát, embereknek saját maguk dicsőségességére használni? Nem mondták el nekik az islolában, hogy ez nem erre való? Ott van a macera kérdése. Mi is a macera valójában? Egy nehézkes, általában gondolkodást is igénylő, embert, sőt jó szakembert kívánó feladat. Jófajta megfogalmazással megvezethető az ügyfél. Mindenféle fajintos kifogással és egy kis szakmai kifejezésnek csúfolt külhoni zagyvával elriasztható vagy ha nem, hát bitang nagy árral mindenképen. Profi vagyok öcsém! Én tíz éve nyomom, sikeres vagyok, meg menő. De nem vagyok hülye, hogy belemenjek macerás részekbe. Azonnal le kell beszélni az ügyfelet minden nehéz részről! Nem éri meg! Nem lehet, hogy inkább hülyegyerek vagy és nem tudod átlátni a helyzetet? Lehet, hogy egyáltalán nem is vagy profi, csak egy sikeréhes kis “így szoktuk csinálni” emberke? Lehet, hogy csak inkább a hazudok egy kicsit (nagyot), mert beleszarok, nekem legyen meg emberke vagy?

 Na igen. Ha meg tényleg profi vagy, akkor meg azért vagy hülye, mert egy profinak végtelen a türelme. Ja. De ennek meg ára van! Így már senkinek nem kell a profi munka. A minőség és ezen belül a jó fajta, igazi minőség megfizetése, manapság szégyen lehet. Hiszen azok az emberek járatják le magukat a legjobban, akik valóban, igaziból ki tudnának emelkedni az igénytelenségből. De a szegénység az lélekben van és onnan azt senki ki nem verheti! Mert a szegény lelkületet nem lehet vagyonossággal pótolni. Ez az a dolog, amit az ember a családból hoz. Meg az ízlés. Csak a gazdag tud adni, csak az, kinek sok van, az üres, a szegény elvesz, birtokol, vágyik  a máséra! Mikor adódik a helyzet, fizetni kell, kibújik belőle a szegény, kibújik belőle, hogyan jutott odáig ahol most van.

Nem vagyok hülye, nem vagyok én a pénzem ellensége! Természetesen igaza van. Hiszen senki nem viseli jól ha élősködnek rajta. Sőt kifejezetten rühelletes a rámenős, kapzsi, kuncsorgó, pénzéhes magatartás. A haszonleső, gány melósok, gennyes vállalkozók, eladom a májad hozzállású emberalakúak tömege, igazán nem megnyerő. Minden tettünk, minket minősít embereket, ha beleszarunk, ha nem! Nyílvánvalóan meg vannak mindkét oldalnak az érvei és értem azt is, hogy farkastörvények uralkodnak. De csak azért, mert nem hiszik a jobbat, még nem kell egymással gonoszul viselkedni. A vállalónak is, a megrendelőnek is meg van az emberismerete, tapasztalata ahhoz, hogy a jót válassza. Meg van mindkét félnek az eszköze, a lehetősége a jobbra. Akkor meg, miért nem teszik meg? Ott van a kezükben a lehetőség. Félnek, rettegnek, a másik emberben látják félelmeik testetöltését?  Sokkal könnyebb élni, teremteni, célokért küzdeni, ha nem a harctól megfáradt lélekkel, izgalmakkal, türelmetlen idegességgel, kicsinyes belső félelmekkel járulunk egymás színe elé. A “bármikor elintézlek vagy kikaparom a szemed, te köcsög” hozzáállás; “megveszlek kilóra” gondolkodás; ” a szarházi majd megcsinálja nekem, mert éhenkórász”, stb. gondolatok, lelkileg sorvadt, belül mindig félő, szaros, koszos, felkapaszkodott prolikra jellemző viselkedés. Urakat eljátszani akaró, de szerepüket túljátszó emberalakú vagyonosok, újgazdag nyomorultak, kik sem viselkedni nem tudnak, sem ízlésük nincsen. Ilyenkor jön a védekező megjegyzés, miszerint irigylik a vagyont, a hírnevet, a pompát, a ” jó kocsit, meg a még jobb nőket” tőlük. Nem erről van szó! Én csak a viselkedésüket nem értem! Hiszen, ha mondjuk valóban, kívül-belül gazdagok lennének ugyebár, akkor is meglennének a jó dolgaik és nem kéne félelmeiket harapós viselkedéssel leplezniük. Ha alapként nem lennének pökhendiek a mondataik, vajon akkor vesztene vagy nyerne? Ugyanis ezek az emberek, ahhoz vannak szokva, hogy a közvetlen környezetük, egy kanál vízbe megfolytaná őket a vagyonért és tudja vagy érzi, csak a pénzéért szeretik őt. Ez tehát a jó, amit irigyelne bárki? Nem egyik félre vonatkozik csak, mert bárki legyen az, ki így viselkedik, nyomorult ember.

Miért van az, hogy egyesek becsicskulnak, míg mások nem? Egyáltalán mi az a becsicskulás? Szolgálat, szolgaság, szólítottság? Ki és miért szólít engem és miért teljesítem? Nem értem, mi a baj ezzel! Hiszen mindenki szolgál, sőt egyesek jó szolgálatot tesznek. Vannak, akik szolgálatiidőben dolgoznak, teljesítik feladataikat. Azokkal mi a helyzet? Ők mind csicskák? Tehát egy villamosvezető az csicska és a tűzoltó? Az atomerőműben szolgálatot teljesítő emberek is csicskák?

Csicskaság jellemzői. Egy különleges, fenyegető jelenség, mely keményen behatol az emberlelkekbe. De nem kell megijedni, időben felismerhető és kikerülhető! Első megjelenése vagy úgy is mondhatnám a támadásának első jele, ha valaki kér. Itt nagyon kell vigyázni mert nem mindegy hogyan kér! Ha mondjuk kedves hangon teszi, akkor a szolgalelkűek azonnal meghaják és ezen a ponton könnyű bedőlni. Azután van az utasítás, ahol már nem kérnek, csak elmondják a végrehajtandó feladatot. Egy csicska szó nélkül megy és teljesít (az utolsó szó jelentése: teljessé tesz, kiteljesít, egészít, egésszé tesz vagyis a hiányt kipótolja, a kimaradt részeket bepótolja, a kevésből sokat csinál). Na de egy nemcsicska, az mit tesz ilyenkor? Az nem engedelmeskedik! (Engedelmesség: engedni egy akaratnak, engedni a szónak, nem ellenállni, beengedni, befogadni, meghallani) kibújik, hiszen ha nem teszi, akkor bizony becsicskul és ha ez megtörténne…? Jaj ne! Bizonnyal bedőlne az egója. Nem egyszerűen kibújik, mert akkor, olyan lenne mintha menekülne és tudjuk, hogy ez azt jelentené fél vagy gyáva! Ezért tehát az elöbb megemlített kényszer nélkül, mintegy öszántából trükköt vet be. Például lehet mondani kifogással él. (A kifogással élő emberek egy jellegzetesen zsigeri megnyílvánuláson mennek át ilyenkor, amit nem vagy csak kevés időre tudnak szabályozni, kiiktatni.) Azaz kimenti magát, hogy ne kelljen engednie vagy ha mégis akkor az, olyan legyen minha ő akarná vagy ő találná ki. Jellemző leggyengébb kinyílvánulása az egyetértés! Egyéb esetben lehet még cselekvési késedelem, morgás. Erősebb nem csicskalelkek erősebb trükköt vetnek be. Ötletelés (ha nem feladata, akkor alkalmas időnyerésre, a fenti példában szereplő cselekvési késedelem álcázására), törekvés a jóra, a tökéletesre vagy csak úgy hirtelen lélekmegszállástól indíttatva szeretne hatékonyan dolgozni. Ezeket nagy jóindulattal, precízen időzítve, jellemzően az utasítás elött és után előlészületeket téve, hajtja végre. Minden utasítás utolsó betűje után közvetlen élményként megélhető cselekményt kapunk eredményül.  (Látványos és múlattató élmény látni mennyire kínlódnak feltűnésmentesen tartani álcáik hiányosságait.) A keményebbek természetesen durvábban trükköznek. Ezek az emberek már félprofik és olyan magas szinten nemcsicskák, hogy előre tudják a főnökszolga utasításait (naponta naplóznak, figyelnek, kifigyelnek, megfigyelnek és rendkívüli alkalmazkodó képességeiket a nemcsicskaság kiteljesítésére fordítják) és előkészületi lépéseket tesznek vagyis már majdnem teljesen mindegy milyen feladatot kap, mert úgysem az lesz (a technika neve “majd én azt szabályozom).  A teljes nembecsicskulás. Gyakorlatilag az extázis és a nírvána közötti, de még nem levitáló megemelkedett lelkiállapot, mikor a teljes előrelátás és tökéletes alkalmazkodás-beékelődés állapota hatja át a nemcsicska lelket. Trükkjei olyannyira professzionálisak, hogy olybá tűnik a külső szemlélőnek (suttyó szolgaparaszt), mintha testileg-lelkileg maga lenne a csoda. Az is, hiszen ilyen nagy magasságban létezni és nem feltűnően dolgozni, az tényleg maga a csoda, hogy egyáltalán van valami kézzel megfogható munkaeredménye! No, de ne szaladjunk előre, élvezzük a jót, nézzünk be a belsejébe!

Egyetértés. Hiszen ez jó, ő is ezt akarja! Na hát itt nem lesz hiba -mondja magában a főnökszolga!- Várjál csak, majd meglátod mit kapsz! Miben is értett egyet? Egy példamondat: -Gyurikám, legyélszíves takaríts már össze, mindjárt itt lesz a tulaj!- mondja a szájával a főnökszolga. Jaja, én is gondoltam már rá, csak nem akartam elöbb szólni, mindjárt megcsinálom. -Köszi! (Mit képzel ez a szarházi, hogy mindig nekem kell takarítanom? Ezt nem hiszem el! Morog magában a nemcsicska melós. \kényszerből, de feltűnően dolgozik és siet is, hiszen mindjárt itt van a tulaj. Mit lehetne tenni, hogy visszavágjon? Hát gyorsan takarít! Szja. Készen is lesz, meg siet is, meg por is lesz. Az jó zavaró, na de sietni kell ez lefedi, lehet csörönpölni zajongani, csapkodi hiszen sietni kell. Nem? Hát azt mondta! Ja és nem lesz teljesen jó. Ezt én mondom, a nemcsicska melós. Azaz a szaros részeket ki lehet hagyni. Úgy is szólni fog! Mindig szól ez a buzi hogy szarná össze magát! Mindegy, majd akkor megcsinálom. Leszarom! Úgy sem lesz több a pénzem, az asszony sem szeret már úgy, mint rég és biztosan megint ordítani fog! Itt vagyok 10 éve, nyomom és takarítok hogy rohadjon meg! Baszná meg az anyját az ílyen görény! Hasonló a helyzet ha a főnökszolga valamilyen undorító, szar, nehéz, , kellemetlen, óvatos, figyelmes, “megalázóan” egyszerű, túlegyszerű, túlkönnyű feladatot kíván a pénzéért. Rohadjon meg az ilyen tetű! Könnyű neki mert nem dolgozik és nem ő keresi meg azt a pénzt! Mert mindenki tudja, a melósok termelik ki a hasznot.

Természetesen kivéve a jogi felelőség egy részét, az anyagi felelőséget, a munkaterületet, a felszerelést, szerszámokat, gépeket, munkaruhát, kafatériát, erzsikártyát, a napi ellenörzéset, a napi sokszori megbeszélését ugyanannak az egyszerű dolognak, a csúszások miatti átszervezést. Ezek nélkül a dolgozó nem tudná megtermelni a hasznot.

A lelki nyavalyák meghalgatását, (egésznapos zúgolódást, zsémbelést, zsörtölődést, panaszkodás, siránkozást, szitkokat, átkokat), testi nyavaják meghalgatását (pisilni kell, kakilni kell, szomjas vagyok, éhes vagyok, fáj a fejem, fáj a hasam, fáj a gyomrom, fáj a pöcsöm, izület, máj, vese, izom fájdalmak, melyek csak ötig hatnak ki), telekommunikációk és zavaraik, valamint a hírközlő csatornákon áramló hírek értékelései, minősítései, értetlenkedés, ötletelés és egyebek. Ezekkel viszont tetemes mennyiségű kárt tud okozni. 

 Mindezek ellenére egy igazi nemcsicska jó, hasznos és ami a fő lényeg rettentően sokat ér! Ennek az értéknek a fizetésben kell megmutatkoznia! Sok pénz! A fentiekből kimaradt az igazi, a nagyonagyon, a fellegekben járó, a tökéletes, a levitáló nemcsicska! Ő ugyan is, az elképesztően profi. Csak súgva merem kimondani, ő keresi a legtöbb pénzt, ő dolgozik a legkevesebbet, szabadon járhat kelhet, ehet-ihat, amit a szája megkíván, beszélhet személyesen a tulajjal és kiabálhat is! És mégis egy kivűlállószolga számára olyannak hat, mintha melós lenne. Vagy talán mégsem? Ki ő? Mi ő? Egy földreszállt isten? Egy megtestesült álombéli valóság? Nem! Ő a főnököd a Vállalkozó!